ISKOLÁNK TÖRTÉNETE

 

Dr. Török Béla nemcsak iskolaalapító, nemcsak a magyarországi nagyothalló oktatás létrehozója volt, hanem a tudománytörténet szempontjából is újat alkotott. Az önálló iskola kiharcolásával együtt megalapozta azt a pedagógiai kultúrát, amely mintegy hídként feszülve a többségi és a sajátos igényeknek megfelelő pedagógia közé, mára is érvényesen megteremtette azt a nevelő-oktató tevékenységet, amely ma is meghatározó, értékes. Szolgálja a nagyothalló gyermekeket, tanítja, neveli, rehabilitálja, elindítja őket a többségi oktatás és a társadalom világába. Hogyan is történt mindez, hogyan fonódott össze az 1871-ben születetett - és 1910-ben már egyetemi magántanár - fülorvos szakmai élete a nagyothalló gyermekek szolgálatával?

A fiatal fülorvos-sebész-tisztiorvos már németországi tapasztalatszerzése alkalmával megmutatta kiemelkedő tudását. Hazai orvosi karrierje 1903-ban indult meg a fővárosi Szent János Kórházban. Az európai hírű fülgyógyászati intézet már az ő és a világhírű Jansen professzor közös tervezése alapján készült el. Meghatározóak voltak a fül, a hallásmérés kutatásában elért eredményei is. Ezekben a kutatásokban többek között a Nobel-díjas Békésy professzorral is együttműködött.

Mégis hogyan fordult a kor kiemelkedő kutató professzora a nagyothallók oktatásának megteremtése felé? Hiszen addigi tudományos tevékenysége már akkor szakmája hírességei közé emelte! Valami hiányzott még ebből az életműből - érezhette iskolaalapítónk. Felismerte a siket gyermekek és a nagyothalló gyermekek meghatározó különbözőségeit, és ösztönözték külországi tapasztalatai is, gondolva a németországi nagyothalló oktatás már akkor szép eredményeire. Az ilyenkor néha megszülető legendák szerint egy célját el nem ért hallásjavító műtét utáni tragédia, egy nagyothalló fiatal lány önkezu halála is megindította.

Valószínűleg még jobban megacélozta elszántságát találkozása Bárczi Gusztávval, aki kimagasló egyénisége, - mondjuk ki - zseniális korszakalkotó tudósa volt a hazai hallássérült oktatásnak. A hallásfejlesztés-hallásnevelés lehetőségeinek felismerésével olyan fordulatot hozott a magyar szurdopedagógiába, melynek hatása ma is él és működik.Dr. Török Béla - felhasználva elismertségét, az akkori magyar állami, székesfővárosi vezetéssel való kiváló kapcsolatrendszerét - hihetetlen szívóssággal elérte, hogy a meg-meginduló decentralizált osztályok egyesítésével Budapest Fováros Tanácsa engedélyezze a nagyothalló gyermekek saját önálló iskolájának a megnyitását.

Kitűzték hát a nagy napot. 1925. december 19-én ünnepélyes keretek között megnyílt a Toldy Ferenc utca 64. alatt a megálmodott iskola. Az ország, a főváros számos magas rangú méltósága jelent meg, ott voltak az egyházak vezetői, a rokon intézmények, a szakmai társaságok képviselői és természetesen a boldog nagyothalló gyermekek, tanáraikkal. Egy valaki hiányzott csak: az iskolaalapító. Dr. Török Béla. 22 nappal a kapunyitás előtt meghalt. Az öröm a döbbenettel vegyült, de a munka megindult és tart napjainkig.

Megkezdődött hát a nagyothalló gyermekek fővárosi iskolájának a korszaka. Az iskola irányítását Vida Lajos kezdte meg. Az iskola elnevezése Nagyothallók Iskolája volt. Tisztességes, de kissé még siketek oktatásira emlékeztető, a kiejtésre, a szájról olvasásra összpontosító munkáját a háború előtti nehézségek, sőt, a II. világháború vérzivataros évei sem tudták megakadályozni. Örömöt jelentett 1934-ben a névváltozás, belefoglalva végre az elnevezésbe az Iskolaalapítót (Nagyothallók Dr. Török Béla Székesfovárosi Iskolája). Igaz, egy évvel azután, 1935-ben költözni kellett a Rökk Szilárd utcába.

 

 

Ott vette át az iskola irányítását Rozványi Aurél, aki 1945 és 1948 között volt igazgatója a Dr. Török Béláról Elnevezett Székesfővárosi Községi Iskola Nagyothallók Részére elnevezésű létesítménynek. Neki kellett végrehajtani 1946-ban a Gyáli úti Reáliskolába való átmeneti beköltözést. 1948-ban azután Weszelovszky Lajos állt az iskola élére, amely ismét új elnevezést kapott (Dr. Török Béláról Elnevezett Székesfővárosi Községi Központi Általános Iskola).

 

 

Az ő igazgatása alatt kaptak helyet a nagyothalló gyermekek 1950-be Kazinczy utca 27. szám alatt, majd 1954-tól a Dohány utca 65-ben, amikor az elnevezés Nagyothallók Fővárosi Iskolájára módosul.

 

 

Horényi János mindössze egy esztendeig, 1958 és 1959 között állt az iskola élén. Az őt követő igazgató, László András 1959 és 1962 között tevékenykedett az intézményben. Sziklay Béla 1962-ben vette át az irányítást. 1963-ban az elnevezés Nagyothallók Általános Iskolájára módosul, mely név már szinte kifejezte a készülődést az országos intézménnyé válásra.A Dohány utcai iskola utolsó éveiben komoly koncepcióváltás, tartalmimetodikai készülés volt jelen. A legtöbbet talán Bárczi Gusztáv korszakos felismerése, és annak a pedagógia színterére való behelyezése jelentett. Amikor megfogalmazódott, hogy még a súlyosan hallássérült gyermeknél is érdemes és hatékony a hallásfejlesztés megindítása, és a szurdopedagógia szakembereinek kötelezettsége a hallássérült gyermekek hallás- és ritmusnevelése. A hallásígyakorlat megjelent az iskola programjában. A Dohány utcai nagyothalló iskolában Bárczi Gusztáv személyesen irányította a hallásnevelést. Dr. Csányi Yvonnenal és Alpár Györgynével dolgozott együtt. Mindez akkor meg csoportos és egyéni hangerősítés nélkül!

Egyértelműen a Dohány utcai iskola lett a nagyothalló gyermekek országos intézményének szakmai előkészítője. Intenzív előkészületek kezdődtek meg a vidéki gyermekek beiskolázására. Az óriási igény tudatában négytagú felkészült pedagóguscsoport végezte a hallás-, a beszéd- és a személyiségvizsgálatokat (Dr. Csányi Yvonne, Dr. Maria Magyar-Agostini, Géczy Péterné, Papp Gyuláné). Sziklay Béla igazgató jelentős technikai előkészületeket tett. Saját tervezésében és kivitelezésében alakított át egy helyi padsort hangerősítő berendezéssé. Elkészült az ország első csoportos elektroakusztikai berendezése.

Még jelentősebb volt a szakmai készülődés, a modern hallás- és beszédvizsgáló tesztek alkalmazása, a természetes beszédfejlődésre alapozott nyelvi fejlesztés eszméjének és gyakorlatának középpontba állítása. Dr. Csányi Yvonne szervezésében pedo-audiológiai vizsgálatok is kezdődtek. Közben pedig épült-szépült iskolánk, Zugló egyik szép helyén, hatalmas kerttel övezve. És elérkezett a nagy pillanat! 1965. november 15-én megkezdődött a második negyven év Az Ybl-díjas Zalaváry Lajos tervei alapján, a XIV kerület Rákospatak utca 101. szám alatt épült korszerű, szép intézményben végre helyet kaptak a vidéki gyermekek is. Életre kelt az óvoda, az általános iskola és a diákotthon is. A korszerű, szép intézmény igazgatását Lovász László kezdte meg. Nevünk továbbra is Nagyothallók Általános Iskolája volt.

 

 

Érdemes megemlíteni, hogy a következő 40 évben többször változott az intézmény elnevezése. A módosulásnak olykor tartalmi, olykor szerkezeti oka volt. 1987-ben a "nagyothalló" szó kikerülése azt jelentette, hogy a magyarországi pedagógiai vezetés nem kívánja tovább látni a fogyatékosságra utaló elnevezést. Ugyancsak bennünket mélyen érintő, de tartalmi, a régi értékek tiszteletben tartására utaló módosulás volt 1990-ben iskolaalapítónk nevének visszanyerése elnevezésünkbe. A további név-módosulatok mindig egy-egy újabb cél, feladat jelentkezésére utaltak. (Például a pedagógiai szakszolgálat, a speciális szakiskola, agyermekotthon megjelenésére tevékenységünkben.)

Az intézményt 1984-ig Lovász László vezette, őt követte Dr. Sári Jánosné, aki 2004-ig irányította a munkát. Lovász László megfelelő egyensúlyt tartott a korszerűség, a folyamatos megújulás és a szabálykövető, törvénytisztelő működés között, teretadva a hallássérült szakma lassan meginduló modernizációjának. A behelyezési vizsgálatokat továbbra is folytató Dr. Sári Jánosnéval és a kiváló pszichológiai vizsgálatokat végző Tóth Egonnal kibővült csoport munkáját később a Hallásvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság vette át.

Az iskola megbecsülését jelentette 1972-ben az alsó tagozatos pedagógusok legjobbjaiból választott tanárok gyakorlatvezetői megbízása a Bárczi Gusztáv Tanárképző Főiskola Szurdopedagógiai Tanszéke számára. Ez a minőségi oktatómunkát megkövetelő tevékenység ma is tart. Az első gyakorlatvezető tanárok Géczy Péterné, Hámori Józsefné, Uhri Imréné, Csatószegi Győzőné, Dr. Sári Jánosné, Papp Gyuláné és Dr. Maria Magyar-Agostini voltak. Jó visszaemlékezni a Tanszékkel, a főiskolai oktatókkal, Dr. Csányi Yvonneval, Uhri Imrével, Dr. Farkas Miklóssal való tartalmas kapcsolatunkra.

Jelentős előrelépést jelentett 1979-ben a Lovász László és Dr. Csányi Yvonne szerkesztésében elkészült új, már a beszédközpontú nevelés-oktatásra épülő tanterv, mely már kiterjedt a differenciálásra is. Fejlődést jelentett a heti két óra Korrekció és az Egyéni anyanyelvi nevelés bevezetése, amely értelemszerűen, áthelyezve a kiejtés-korrekció felelősségét és munkáját, jóval több teret adott az anyanyelv tartalmi-szintaktikai fejlesztésének az előkészítős Anyanyelv valamint az alsó tagozatos Beszédfejlesztés tantárgyak keretében. A differenciálás konkrét megvalósítása érdekében a gyermekek hallás- és beszédállapotuk szerint úgynevezett „A" és „B" típusú osztályokban tanulhattak, melyekhez a tanterv differenciált anyagrészeket és követelményeket rendelt.

Ez még a csoportos hangerősítő berendezések virágzásának korszaka volt. A Budapesti Elektroakusztikai Gyár (BEAG) gyártotta, szerelte fel és folyamatosan korszerűsítette ezeket, később alkalmassá téve őket kiscsoportos, sőt, egyéni fejlesztésre is. A hangerősítő berendezések tervezési fázisában minden alkalommal kikérték az intézmény igazgatójának és vezető tanárainak szakvéleményét. (Intézményünk volt a BEAG egyik legfontosabb bemutató „partnere".) Korszerűsödő konstrukciókban készült berendezéseink leszerelésére az egyéni hallókészülékek dinamikus elterjedésének korszakában, 1987ben került sor. Ezzel egyidejűleg - követve a technika óriási fejlődését - indult meg az audiológiai ellátás korszerűsödése. Ez nemcsak a hallókészülék-ellátás jelentős javulását eredményezte, hanem azt is, hogy a nevelőtestület birtokába jutott a korszerű pedoaudiológiai ismereteknek.

Ennek a tevékenységnek felidézésénél mindenképen szólnunk kell „örökös audiológus főorvosunkról" Prof. Dr. Götze Árpádról, valamint a szép emlékezetű Dr. Palotás Gáborról, aki esetenként még nyelvészeti kutatásaiba is bevont bennünket.

Lassan jelentős változások mutatkoztak tanulóink összetételében. Már 1982-ben szükségessé vált a beszédtanulási, tanulási nehézséggel küzdő gyermekek érdekében az ún. diszfázia-korrekciós tevékenység megindítása, mely napjainkra az egyik kiemelkedően fontos, a sajátos nevelési igényeket teljes mértékben szolgáló speciális tevékenységünkké vált. Ebből fejlődött ki a legsajátosabb nevelési igényeket kielégítő komplex vizsgálati rendszerünk, mely lehetővé teszi a társuló hátrányok korai felismerését és a korrekció azonnali megkezdését. Mára a diagnosztizáltan beszédtanulási, tanulási nehézséggel küzdő gyermekek számaránya megközelíti a 40%-ot. De volt mindezeknél még nagyobb jelentőségű változás: a diagnosztizáltan enyhe fokban értelmi fogyatékos (ma: tanulásban akadályozott) nagyothalló gyermekek nevelés-oktatásának felvállalása. Ezek a gyermekek korábban a Mosonyi utcai Kisegítő Iskola és Nevelőotthon kihelyezett tagozataként a XVII. kerületben, a Pesti út 117. alatt, a régi Podmaniczky kastély épületében tanultak.

A pedagógiai irányítás döntése révén, a hallássérülés okozta akadályozottság dominanciája miatt azonban integráció történt 1983-ban a Nagyothallók Általános Iskolájába. Az óvodáskorú gyermekeket az Ötvös utcai Kisegítő Iskola és Nevelőotthon óvodai fejlesztő csoportjában helyezték el.

Az 1983/84-es tanévben a Nagyothallók Kisegítő Iskolája és Nevelőotthona a Nagyothallók Általános Iskolája és Nevelőotthona intézményévé alakult. A gyermeklétszám megnövekedése, a régi kastély épület rossz állapota miatt az alsó- és felső tagozat 1984-ben kettévált, az alsó tagozat a XIV kerület Szőnyi út 26/ b alatti felújított épületbe költözött, míg a felső tagozat - egy évet még a régi kastélyban töltve - átmenetileg elhelyezést nyert a XIV kerület Újváros park 1. szám alatti épületben.

Ezeket a változásokat felidézve feltétlenül szólnunk kell Halmos Sándorné érdemeiről. Mindehhez persze meg kellett alkotni a kettős akadályozottságnak megfelelő, fejlesztő-korrigáló jellegű speciális tantervet is. Az igényes munkát értékelve, 1989-ben hagyták jóvá a kísérleti programként négy éve működő tanterv hivatalos bevezetését. A halmozottan sérült tanulók számára 1985 után létrejött - a Szőnyi úti alsó tagozatos iskola mellett - a felső tagozatos iskolájuk, az Újváros park 1. szám alatti épületükben. Ígéretes újabb szervezeti és pedagógiai fejlődést jelentett az Újváros parki speciális szakiskolai tagozat megnyílása, 1992/93-ban.

Most fordítsuk figyelmünket a legdinamikusabban kibontakozó, egyre inkább meghatározó szolgáltatásunk, a Módszertani Intézmény felé. Hogyan kezdődött meg fejlődése? Szinte hihetetlen elképzelni, hogy 1987-ben mindössze két pedagógus látott el utazótanári tevékenységet. Azután, egy időben az integráció szemléletének és gyakorlatának előretörésével a Pedagógiai Szakszolgálat dinamikusan, egyre többszolgáltatást nyújtva alakult át sokfunkciós módszertani központtá, majd Módszertani Intézménnyé.

Haladva a múlt idézésében, egy szép dátumot, egy szép ünnepet szeretnénk felidézni. Az 1990-es évnek - amely szintén jubileumi év volt, a nagyothalló oktatás 65. és az országos intézmény 25. jubileuma - a múlt megszólításán túl jóval nagyobb volt a jelentősége. 1990. december 15-i ünnepélyünkön Dr. Sári Jánosné igazgatónk Dr. Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettestől átvehette azt az okiratot, amellyel Budapest Főváros Önkormányzata kimondta, megerősítette, leírta, hogy nevünkben, pecsétünkben ismét megjelenhet iskolaalapítónk neve. Szép pillanat volt a Török Béla Emlékérmek átadása, valamint Török Béla emléktáblájának felavatása (Kutas László neves szobrászművész alkotása).

Továbblépve az időben felidézhetjük pedagógiánk újabb továbbfejlődését az 1993-94-es tanévben. A differenciált tanulás-szervezés és metodika előtérbe kerülését jelentette innovációs programunknak, a komprehenzív oktatási módszernek a bevezetése. Ez a program azóta is él, működik, és a leghatékonyabb eredményeket éri el az alsó tagozatos osztályokban. Intézményünk, szakmánk fejlődése természetesen nem volt elszigetelt. Sőt, a többségi pedagógiában bekövetkezett erőteljes modernizáció, mi több paradigma-váltás késztette megújulásra. Az 1998/99-es tanév nagy kihívása és sikere volt a NAT mellé csatlakozó tantárgyi rendszer és pedagógiai program kimunkálása. Tantárgyi rendszerünk és kilenc tantárgyunk „minősített tantervként" kerülhetett be az OKI adatbankjába, ahová már száznál több megkeresés érkezett. Nagy érdeklődést váltottak ki a teljes mértékben sérülésspecifikus tantárgyak tervei, pl. az innovációnak minősülő Integrációs gyakorlat, mely az óvodától kezdve biztosítja a nagyothalló és halló gyermekek, gyermekcsoportok együttlétét, együtt tevékenykedését a halló gyermekekkel. Ezt a tantárgyat az OKI továbbképző programjaiba is beillesztette. Vonatkozik az érdeklődés modern óvodai programunkra is.

Ez az időszak egyben a Módszertani Központ - később Módszertani Intézmény - erőteljes megerősödésének korszaka is volt, tükrözve a megváltozott szemléletet integrált és szegregált nevelés viszonyában. Az utazótanári szolgáltatás mellett megjelenő korai nevelési, óvodai, iskolai tanácsadó rendszer, az utógondozás, az iskola erőivel közösen végzett tájékoztató tanfolyamok a szülők és a többségi pedagógusok számára a közvetlen cél elérése mellett komoly, esetenként állandósuló kapcsolatokat építettek ki a szülői ház és a gyermekeinket fogadó többségi iskolák között, segítve egymás egyre jobb megértését, építve a kooperációt. A Módszertani Intézmény dinamikus fejlődése jócskán megváltoztatta belső arányainkat. Míg alapiskolánkban 26 óvodás és 129 általános iskolás gyermek nevelkedik, a Módszertani Intézmény jelenleg már 116 gyermek ellátásáról gondoskodik. Ez természetesen a nevelőtestületen belüli átcsoportosítást is magával hozta. Sőt ez az arány minden valószínűség szerint tovább fog módosulni a Módszertani Intézmény javára.
Örömmel vettük tudomásul, hogy idén először tudunk 5 óvodás csoportot indítani, és a kezdő évfolyamon is szép számú gyermek kezdte meg a tanulást. De az is igaz, hogy mi magunk igyekszünk tenni annak érdekében, hogy ennek a nagyszámú gyermekcsoportnak egy része már egy-két tanéven belül integrálódhasson halló óvodás, iskolás társai körébe.

A többségi iskola programjához, követelményeihez való alkalmazkodásunk jegyében, de elsősorban a gyermekek jövője érdekében tettük kötelezővé az idegen nyelv tanulását. Jól felszerelt informatikaoktatásunkat részben az ACCESS programnak is köszönhetjük, no meg Iskolafenntartónk folyamatos támogatásának, valamint pályázati munkáinknak is. A második negyven év végére megélénkült pályázati tevékenységünket az igények, kérések megfontolt megfogalmazásán túl a szakmai alátámasztások jó minősége is jellemezte. Úgy a Fővárosi Közoktatásfejlesztési Közalapítvány, mint a Fogyatékos Gyermekekért Közalapítvány pályázatai sok segítséget jelentenek számunkra.

Szeretnénk megemlékezni csodálatos, emberséges, és számunkra pótolhatatlan támogatónkról, Lamberto Gardelli mesterről, aki nemcsak nagy koncertjeinek hozadékából segített bennünket, hanem eljött közénk, szívébe zárta gyermekeinket, együtt volt velünk. Úgy, mint felesége, Elma Gardelli asszony, aki számunkra írt bájos gyermekkönyvével (Az álomrét) a másság megértésére, a hallássérült gyermekek elfogadására kívánta nevelni a halló gyermekeket, mi több, a halló világot.

Az integrált intézmény tartalmi-szervezeti kibővülését, a modernizáció eredményeit szemügyre véve szólnunk kell a 2004-ig munkálkodó igazgatónkról, Dr. Sári Jánosnéról.

 

 

Ő volt az, aki a dinamikus átalakulás időszakát, folyamatát vezérelte. Kiválóan alkalmassá tette őt erre a szerepre bátorsága, kreativitása, a munkatársak motiválásának képessége, és az általa kiépített gazdag kapcsolatrendszer, amelynek része volt minden kollégája. Most ismét meglódult az idő, és nevelőtestületünknek együtt kellett élnie a folyamatos változásokkal. De nemcsak átélte mindezt. Maga is alkotójává, serkentőjévé lett a modernizációs folyamatoknak. Testületünk folyamatosan tanul, előrelép, egyre többen szerzik meg a második diplomát, a szaktanári oklevelet, az egyetemi végzettséget, a mentálhigiénés, pszichológusi diplomát. Egyre többen vesznek részt a tudományos rendezvényeken, konferenciákon, nemcsak a hallgatóság köreiben, hanem előadásokat tartva, publikálva. Becsületünkre válik, hogy vannak olyan kutatómunkák is intézményünkben, amelyek egyetemi szintű munkákhoz kapcsolódtak. (Például a BME beszédakusztikai kutatásiban való részvétel, a Veszprémi Egyetem neuroszámítógépes témáiban való közreműködés.) Az életen át tartó, folyamatos tanulás jelszava szinte sajátunkká lett.

Mégis, mindezeknek örvendezve, reálisan kell mérlegelnünk és előre tekintenünk. Ha csak arról lenne szó, hogy bekapcsolódjunk a pedagógia, speciálpedagógia nagy modernizációs folyamatába, akkor is rövid áttekintést kell végeznünk. Pedig mi ennél többet teszünk, hiszen alkotóan veszünk részt ebben a változásban. Merre tartunk? Melyek alapértékeink,vezérlő gondolataink a második évezred elején? Mit kell tennünk, hogy még jobban ismerjük gyermekeinket, és még jobban ismerjük fel tennivalóinkat. Hogyan határozzuk meg önmagunkat? Hiszen ha csak rátekintünk intézményünknek az alapító okiratban rögzített teljes nevére, és megnézzük szerkezeti vázlatát, már akkor látjuk, hogy mennyire sokrétű, sokfunkciós cél- és feladatrendszerrel állunk szemben, milyen sokarcú gyermekpopulációnk, és milyen közös szakmai akaratot, felkészültséget és metodikai tudást igényel ennek a rendszernek a jó működtetése. Mindehhez közös gondolkodásra, elméleti bázisra és közös elhatározásra van szükség. Ugyanakkor az is bizonyos, hogy nevelés-oktatásunk vezérlő elvei hosszútávra határozzák meg tennivalóinkat.

Bízunk abban, hogy ha a velük való pedagógiai munka tervezését, végzését sajátosságaikat figyelembe véve végezzük, nem térünk el az utunkat vezérlő alapelveinktől. Bízunk abban, hogy jól tudjuk szolgálni ezeket a gyermekeket a továbbiakban is tudással, szeretettel, elfogadással, értelmes és belülről is vezérelt munkával. Együtt élve múltunk értékeivel és vállalva a fejlődés folyamatosságát.

 

 

Szőllősiné Sipos Virág 2004-ben vette át az intézmény vezetését, és ebben a hitben irányítja tovább intézményünket. A kérdésre, hogy, mit rejt valójában a jövő, a válasza a következő: Megújulásunk, újszerű feladataink és régi munkásságunk értékőrző volta mellett szükség van még a jövőben is Török Béla szegregált iskolájára. Robert Frost amerikai költő egy gondolatát idézi: „Soha ne rombolj le kerítést addig, amíg ki nem deríted, miért emelték."

Ha a nagyothallók iskoláját egy kerítéssel körülvett „gyermekkertnek" értelmezzük, akkor ezt kell mondanunk: vannak kertek, amelyeknek az a hivatása, hogy a gyengén felnövekvő, érzékeny, sajátos bánást igénylő szép növényeket neveljék, megóvják, de egyúttal megerősítsék és képessé tegyék arra, hogy előbb-utóbb más, távoli, nagyobb kertekbe, zordabb éghajlatú térségekbe átkerülve is szépen fejlődjenek, megmaradjanak. Ez a mi feladatunk. A sajátos nevelési igényre szoruló gyermekek azon körének fogadása, megerősítése, a „kiültetésre" való alkalmassá tétele, akik még nem tudnak egy nagyobb, általánosabb „kertben" megmaradni, megerősödni, felnövekedni. És számukra is eljön a megfelelő pillanatban, lehetőleg korán a „nagy kertekbe", a szabad terekbe való kiültetés pillanata.

Amit fontos tudni: ennek a kerítésnek sok, eleve nyitott ajtaja van. Soha nincs kulccsal zárva. Bejöhetnek a szülők, a többségi iskolák pedagógusai, akik érdeklődnek és tanulnak nálunk. Bejöhetnek azok, akiktől mi akarunk tanulni. Bejöhetnek a másféle iskolákból érkező különféle gyermekek. Bejöhetnek azok is, akik csak bekukkantanak, de nem itt akarnaknak nevelkedni, csak tanácsot, megsegítést kérnek. És bármikor elmehetnek megerősödve, felkészülve a mi gyermekeink. Nagy nyitott kert a miénk, kerítésével és sok-sok kapujával, barátságos és sokat tudó kertészeivel együtt. A nagyothalló gyermekekért van, értük, felnevelésükért, családjukért, jövőjükért. Igen, szükség van Török Béla iskolájára.