html5 site builder

Örökös Ökoiskola

 

Madarak és Fák Napja

Iskolánk idén is színes programokkal ünnepelte meg a Madarak és Fák Napját. Az alsó és felső tagozatos diákok egyaránt játékos, élményekben gazdag feladatokon keresztül ismerkedhettek meg a természetvédelem fontosságával, a madarak és fák világával.

Az alsó tagozaton 2026. 05. 11-én, hétfő délután játékos formában fedezhették fel a gyerekek azt az öt madár- és fafajt, amelyekkel iskolánk udvarán is találkozhatnak. Az osztályok különböző nyomokat kaptak, amelyek megfejtéséhez madarakkal kapcsolatos ügyességi és csapatjátékokat kellett teljesíteniük. A program részeként minden osztály technika feladatot is kapott: el kellett készíteniük a saját madarukat. A szebbnél szebb alkotásokat csütörtökön mutatták be egymásnak az osztályok, majd a „kirepült” madárkák az emeleti folyosóra kerültek, ahol tanév végéig díszítik iskolánkat.

A felső tagozatos diákok egy izgalmas, forgószínpados akadályversenyen vettek részt. Az állomások között szerepelt ügyességi futam, madárfelismerő és természetismereti kvíz, madárhangok azonosítása, logikai kirakó, valamint tájékozódási feladat is. A tanulók játékos formában bővíthették tudásukat az év madaráról és az év állatairól, miközben együttműködésre és csapatmunkára is szükség volt.

A programok remek hangulatban teltek, a diákok nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be minden feladatba. A Madarak és Fák Napja ismét tartalmas közös élményt nyújtott, miközben közelebb hozta tanulóinkhoz a természet szeretetét és védelmét.

K É P E K



Közösségi összefogás az őszi napsütésben

Iskolánkban a közösségi összefogás és az ökoiskolai szellemiség mindig kiemelt szerepet kap. Az idei ősz egyik meghatározó eseménye a Diákönkormányzat (DÖK) szervezésében zajló kertszépítő akció volt, amelyben iskolánk szakiskolás és felső tagozatos diákjai vettek részt.

A projekt célja az iskola környezetének rendbetétele, valamint a fenntarthatóság és a közösségi felelősségvállalás népszerűsítése. A diákok a napsütéses őszi időben összefogtak, hogy közösen rendbe tegyék az iskola kertjét, ezzel is hozzájárulva környezetünk védelméhez és szépítéséhez. A munka során a diákok gyomláltak, tisztították a területet, és felkészítették a kertet a következő évszakokra.

A kertszépítés fárasztó, ám rendkívül hasznos feladat volt, amely minden résztvevő számára értékes tapasztalatot nyújtott. A munka után a diákok közösen sportjátékokon vettek részt, amelyek segítettek levezetni az energiákat, miközben tovább erősítették a csapatszellemet és a közösségi kapcsolatokat.

Az esemény nemcsak a fizikai munkáról szólt, hanem az együttműködésről és a közösségi élményről is. A diákok lelkesedése és kitartása példaértékű volt, és mind a szervezők, mind a résztvevők számára felejthetetlen élményt jelentett.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a DÖK-nek a szervezésért, valamint a kollégáknak, akik támogatták és segítették a diákokat a program lebonyolításában.

Bízunk benne, hogy a jövőben is hasonló közösségi eseményekkel erősíthetjük iskolánk közösségi szellemét és fenntarthatósági törekvéseit.

 

 

 
 


Köszönjük minden diákunknak és pedagógusunknak a részvételt és a lelkesedést!

Galélria: Ökoiskola képekben

Munkatervek

dokumentumok Ökoiskolai munkaterv 2021-2022.
dokumentumok Ökoiskolai munkaterv 2022-2023.
dokumentumok Ökoiskolai munkaterv 2023-2024.

Beszámolók

dokumentumok Ökoiskolai beszámoló 2022-2023.
dokumentumok Ökoiskolai beszámoló 2023-2024.
dokumentumok Ökoiskolai beszámoló 2024-2025.

 

ökosikola logó