site builder software


 

 


NÉVADÓNKRÓL


 

 

 


NÉVADÓNKRÓL

 

 

 

DR TÖRÖK BÉLA

(1871 - 1925)

ÉLETMŰ A NAGYOTHALLÓKÉRT

 

 

dr. Török Béla

 

Dr. Török Béla 1871-ben született Budapesten. A Tudomány Egyetem orvosi karára 1889-ben iratkozott be. 1897-ig a Szent Rókus Kórház II. Sebészeti Osztályán működött. Ezután a híres Kétly Károly által igazgatott II. Belklinikán lett orvosgyakornok. Az 1898-1899-es tanévben az I. Sebészeti Klinikán műtőnövendék volt, sebészképzést, műtői oklevelet nyert. 1899-től külföldi tanulmányutakra indult, ahol speciális fülsebészeti képzéseken vett részt.

1901-tõl a II. Belklinikán fülgyógyászati szakrendelést vezetett. 1902-ben került az Új Szent János Kórházba, előbb rendelő-orvos, a fekvő- és járóbetegeket látta el. 1911-ben a fülsebészet köréből egyetemi magántanárrá habilitálták. Ezen években fáradozott a fülbetegek számára kórházi osztály létesítésén, alapításán. 1911-ben és 1912-ben épült - tervei szerint - az az egyemeletes ház, amelyben 1913-tól működik az Új Szent János Kórház fülosztálya. Ennek első vezetője haláláig, 1925-ig Török Béla dr. volt. Az I.világháborúban tõrzsorvosként működött. 1924-ben egyetemi professzori címmel honorálták, majd főtanácsos lett.

A hatalmas életpálya egyik fő szakmai vonulata a nagyothallók segítése. Orvosi és gyógypedagógiai gondozásukkal Bárczi Gusztáv bevonásával kezdett foglalkozni 1920-tól. Megszervezte 1923-ban a Magyar Nagyothallók Országos Egyesületét, annak elnökeként tevékenykedett. Az első magyar Nagyothallók Intézetét Török Béla kezdeményezte 1925-ben, Budán, az I. kerületi Toldy Ferenc utca 64. szám alatt nyílt meg, később pedig 1934-ben róla nevezték el. A nagyothallók részére általa alapított iskola megnyitását, 1925. december 19-ét, azonban dr. Török Béla már nem érhette meg - 1925. november 27-én, 54 éves korában meghalt. Intézményünk 1990-ben nyerte vissza nevét, a névadó immár megint Dr. Török Béla.

 

Image Hosting by PictureTrail.com

Síremléke Budapesten, a Kerepesi úti temetőben található. Iskolánk tanulói évente megkoszorúzzák.

 

 

Image Hosting by PictureTrail.com

Ballagó tanulóink ünnnepélyesen megkoszorúzzák Dr. Török Béla emléktábláját intézményünk udvarában.